A nemzetközi Jógatáborban, Herkulesfürdőn, ahol egy Yang Spirál meditációban többezren résztvettünk, melynek témája a Brahmarandhra (a fejtetőn található szubtilis kapú) megnyitása, a következőket éltem át:
A meditációban először egy minden kötöttségtől mentes tökéletes szabadságot éreztem, végtelen könnyűséget és Istennel való egyesülést. Éreztem Isten jelenlétét és egy közvetlen kapcsolatot és kommunikációt Vele. Végtelen szeretet áradt belőle, amivel átölelt engem. Kértem, hogy vigasztaljon meg, amit megtett, és ez szó szerint csodálatos érzés volt. Közölte, hogy mindig is velem volt, csak én nem figyeltem oda jelenlétére. Olyan, mintha újjáéledt volna egy kapcsolat köztem és közte, ami tulajdonképpen mindig is megvolt. Hálás voltam neki.
Egyben a háttérben folyamatosan éreztem szellemi vezetőm, Grieg jelenlétét is, aki ennek a kapcsolatnak a létrejöttét lehetővé tette, aki megnyitotta ezt a kommunikációs csatornát Isten felé. Hálásan köszönöm Griegnek, hogy ezt lehetővé tette.
Energetikailag egyszerre éreztem, hogy a Szahaszrára és az Anaháta csakra rendkívül intenzíven energizálódott. Ez az élmény további napokon is elkísért, nem múlt el, sőt a meditációt követő éjszakákon álmomban is visszatért.
Szűz jegyű 8. éves budapesti jóga gyakorló beszámolója